Heinz G. Konsalik - Az ​őserdő istennője

„A ​csónakban ülő férfiak énekelni kezdtek. Vad daluk érdekes torokhangon, feszes ritmusban csendült fel. Erőteljes mozdulatokkal a partra taszították a csónakot. Gloriát ismét a vállukra emelték és a levegőben magasra tartva, mintha csak áldozati kelyhet vinnének, cipelték az enyhén emelkedő partoldalon a falu felé. A Nap! A Nap! A Nap! A lány megmerevedett és igyekezett meg sem moccanni. Lenyűgöző pillanat volt, amint a tíz meztelen, apró, rézbőrű férfi ünnepélyesen vonult, magasra nyújtott karjukon a folyón odaszállított fehér istennőt cipelve. A lány aranyhaját szellő lengette, legyezőként terült szét a vállán, és olyan volt, mint egy napsugárból szőtt, lobogó fátyol. A ximbúk törzsének tagjai imádkozva tárták szét karjukat…” Ha valakinek hosszú szőke haja van, az még se nem erény, se nem bűn. Ha valaki szerencsésen túlél egy légikatasztrófát az Amazonas-vidéki dzsungel fölött, az elmondhatja magáról, hogy az istenek kegyeltje. De ha valaki a fenti két feltételnek egyszerre felel meg – sokkal nagyobb bajba kerülhet, mint valaha gondolta volna.