Mattyasovszky Jenő · Kulcsár Ödön - Hód ​és a szoknyák titka

Ne ​tartson engem árulónak. Az történt, hogy ránk lőttek… És én életben maradtam…
– Látja, éppen ez szól maga ellen. Mert, ahogy mondani tetszett, odakanyarodott egy autó közvetlenül maguk mellé, egy nő célzott és lőtt. Csodálatos módon csak Silzet találta el, magán egy karcolás sem esett. Nem furcsa ez?
– Én a túloldalon ültem…
– Én meg itt, az íróasztal előtt. Sem magának, uram, sem nekem nem lett semmi bajom. Érdekes, nem?
– Önnek, uram, nem is lehetett volna, de én is feküdhetnék most holtan, mint Silz. Nem tudom, ki az, aki ránk lőtt, azt sem, hogy miért. Én úgy gondolom, a rendőrségnek ehhez semmi köze. Én azt sem tudom, miért kell figyelnünk azt az urat, de ez nem is tartozik rám. Én az önök alkalmazottja vagyok, azt teszem, amit parancsolnak.
Az öreg férfi maga elé tette a revolvert az asztalra.
– Folytassa… Mondja csak ki, ami a begyében van.
– Nincsen, uram, semmi… Csak… Azt teszem, amiért fizetnek.
– A rendőrség is fizet. Ezt mindenki tudja.
– Lehet, hogy fizet, de nem nekem!