Ádám Zsigmond - Támadás ​a taxiban

Nem ​vagyok ismerős az úton, csak azt tudom, hogy Bódi háromszor is meglökte Pálinkás hátát, aki mindannyiszor „rosszul lett”, s kiszállt, de Bódi egyszer sem ütött. Úgy látszik, nem mert. Nem tudom pontosan, miért. Amikor aztán egy sorompón is keresztülhajtottunk, Bódi odasúgtam nekem, hogy adjam oda a tőrkését, ami a faragás után nálam maradt. Abban a pillanatban szólt a sofőrnek, hogy álljon meg. És amikor megállt, Bódi felemelkedett az ülésben, és beleszúrta a kést. A sofőr azonban kiabált, „Jaj, az anyád!” – valami ilyesmit mondott, és még hátra is fordult. Megijedtünk, kiugrottunk a kocsiból. Hátranéztünk, a sofőr kilépett. Hinni sem akartam a szememnek, hisz láttam, hogy a nyakába szúrt Jancsi. Még gyorsabban futottunk tovább. S egyszer csak felbőgött a kocsi motorja, túráztatta az öreg, és elindult. Egy kilométert szaladhattunk, akkor egy szénaboglyánál megálltunk. Ők ketten továbbmentek, én ott maradtam, és csak reggel mentem be Solymárra. Azt hittem hogy Budaörsön vagyok, ezt is mondtam egy férfinak, aki útbaigazított és megmutatta a vasútállomást.