Benedek Elek - Hunor ​és Magyar

– Hát menjetek el ti – mondták a magyarok –, mi itt maradunk. Ha találtok elég nagy földet, adjátok hírül, s utánatok megyünk. Ha nem találtok, forduljatok vissza, majd összeszorulunk, ahogy lehet. Kicsi helyen is megférnek, kik egymást szeretik.
Helyeselték mindannyian ezt a beszédet. Menjenek a hunok, maradjanak a magyarok. Hanem mikor éppen indulóban voltak, búcsúzkodtak, megszólal Atilla, Bendegúz fia: – Hát az Isten kardja kié lesz ezután: hunoké-e, vagy a magyaroké?
Mert, hogy szavamat ne felejtsem, mikor a magyarok és hunok elfoglalták Szittyaországot, egy kardot szenteltek az Istennek, aki megsegítette, hogy legyőzhetik Szittyaország népét. Ezt a kardot Isten kardjának hívták, jussa volt hozzá minden nemzetségnek. Azt mondták a táltosok: míg ez a kard meglesz, ne féljetek semmiféle népektől, veletek az Isten.