Bereznay István - Lisszabon

A portugál főváros fél évezrede kapta – két vetélytársától, Velencétől és Génuától – „a Tejo királynője” nevet. A monda szerint már Odüsszeusz is kikötött a vonzó partokon, amelyről később – a világhír és gazdagság vagy a pusztulás egyenlő esélyeivel – szálltak tengerre a hajósok.
A mai Lisszabon a világ egyik legszebben fekvő és legkellemesebb éghajlatú városa, forgalmas tengeri és légi kikötő. Modern metropolissá vált, de megőrizte műemlékeit. Az 1755. évi katasztrofális földrengés a megelőző századok alkotásaiból sokat lerombolt: az újjáépítés és az azóta eltelt idő építészetének művei mégis „a felfedezések városává” teszik Lisszabont a magyar utas számára is. Különleges, máshol nem található képzőművészeti stílusok – mint a Mánuel-stílus, a János-barokk, a Pombál-építészet – mellett olyan ízig-vérig mai épületekkel is találkozik, melyek szinte a jövő század hírnökei.
Az a modern világjáró pedig, aki ellátogat a Lisszabonból félórányira fekvő Cabo da Rocára, díszes oklevelet kap arról, hogy járt „… Európa legnyugatibb csücskén, ahol… a Hit és a Kaland szelleme honol, amely a portugál vitorlásokat az új világok felfedezésére vezette”.