Elis Dei - Csapda ​Erosnak

Felébredek, ​fázom. Ágyam egy csata utolsó képe, a vesztes én vagyok, úgy tűnik.
Utálom a gyűrött ágyneműt.
Hány óra lehet?
Sötét van. Ez még az éjszaka sötétsége. Hány órát aludhattam? Szép kis alvás. Az életben nem alszom ki magam, ha ez így megy tovább.
Izmaim gyűröttebbek, mint az ágy végén a lepedő. Hajam, hátam izzadságtól csatakos, hálóingem rámtapad, tenyerem nyirkos, a torkom reszel, nyelni is alig tudok.
Pokolba az éjszakával! Felkattintottam a villanyt, felápászkodom. Karomban, combomban bizsergő izomláz, szemem szárazon ég, borzongok.
Merre is van a fürdőszoba?
Nem, még nem őrültem meg, csak mindössze fél éve költöztem ide, és így hajnaltájt hajlamos vagyok összekeverni a dolgokat.
Hajam hidegen tapad a nyakamra, becsúszik ingem alá, minden lépésnél ellendül, aztán visszatér és még hidegebb.
Arra már volt pénzem, hogy a szobát rendbe rakjam, kellemes a tapéta színe, elviselhető az egész, de a fürdőszoba olyan, amilyen volt, idegen tervezés idegen színeivel.
Nem baj, fő, hogy van melegvíz. Meg hideg. Ha váltogatom, viszonylag gyorsan leszek emberforma.
Belövöm a zuhanyt, hálóingem a csapda, mindjárt ki is mosom, a polcon, kacatok közül kivillan egy számlap, három negyven.
Hát ez szép hosszú nap lesz.