Émile Zola - A ​föld

„… És mire jó a fájdalom, a vér, a könnyek, mindaz, amit elszenved az ember… Ki tudja? Lehet, hogy vérre, könnyre is szükség van, hogy haladjon a világ. A csillagok, a nap roppant rendszerében ugyan milyen súllyal eshetik latba a mi nyomorúságunk? Törődik is velünk az Úristen! Mindennapos félelmetes párharc árán van csak kenyerünk, és csak a föld marad halhatatlan, az anya, amelyből vétettünk, s melybe majd megtérünk… melyet úgy szeretnek, hogy gyilkolnak érte, mely előttünk rejtett céljaira szüntelenül újjáteremti az életet, gyalázatunkkal, nyomorúságunkkal együtt…” Ezekkel a mélységesen keserű szavakkal fejezi be Zola egyetlen parasztregényét, A föld-et, amelyben III. Napóleon korának parasztságáról – az emésztő földéhségről, a külföldi konkurencia halálos szorításáról, brutális „szerelmekről”, a nyomor és kapzsiság szörnyű tetteiről, a végletes és végzetes viaskodásra kényszerített parasztok nyomorult sorsáról – rajzol tragikus, nyers, vad képet.