František Frýda - Veszélyes ​határ

Hans ​lenyomta a kertkapu kilincsét. Nyitva volt. Óvatosan, előrenyújtott karral indult a ház felé a vaksötétben. Az öreg Kretschmer szorosan a sarkában lopakodott. Hirtelen megrántotta az öreg kabátujját. – Várj! Van itt valaki…
Igen, valaki megmoccant a kerítésnél.
– Nem tetszik ez nekem – suttogta Kretschmer.
Hans előhúzta a pisztolyát, kibiztosította.
A ház tornáca felől halk ajtónyikordulás ütötte meg a fülét.
– Waldhauser, te vagy az? – kérdezte fojtottan, de senki sem felelt. Hátul az udvarban, ahol a pajta állt, különös koppanás hallatszott. Csapda, villant át Hanson, és homlokát kiverte a veríték.
– A kerítés… – súgta fülébe az öreg csempész.
– Nem magas, és a kerten át kijuthatunk a mezőre. – Odasurrantak, de a korhadt kerítéslécek megreccsentek, amint rájuk támaszkodtak.
– Hande hoch! – csattant fel egy metsző hang, és éles lámpafény vágott az arcukba.
Hans habozás nélkül tüzelt. A fény kialudt, fojtott kiáltás hallatszott. Körös-körül eldördülő lövések törték ezer darabra az éj csendjét…